A Dongfeng Motor Corporation (DFM) 1969-ben jött létre, székhelye Wuhan. Bár kevesen tudják, ez ma az egyik legnagyobb kínai autóipari csoport, amelynek teljes vagyona 240,2 milliárd RMB és jelenleg 176.000 alkalmazottat foglalkoztat.

2018-ban a 65. helyet foglalta el a világ 500 legnagyobb vállalatának listáján, a Fortune 2018-as összesítése alapján.

A DFM alaptevékenysége haszongépjárművek, személygépkocsik, motorok, és az ezekhez tartozó alkatrészek gyártásából és más autóipari vállalatok teljeskörű kiszolgálásából áll, jelenleg több, mint 3,8 millió gépjármű értékesítése mellett.

A DFM erős befolyással bír az autóiparra: a Dongfeng a kínai autóipar első népszerű márkája, amelynek stabil helye van a világ 500 legfontosabb autómárkája között.

49 éves története során a DFM iparági úttörővé vált gyártási, működési és marketing területen egyaránt. A komplex, ugyanakkor nyitott iparági fejlesztések meghonosítása által a DFM mindig hangsúlyt fektetett a független kompetencia-innovációra is. A DFM fejlesztőbázisai elsősorban Kínában, Svédországban és Németországban folytatnak összehangolt, közös tevékenységet. Ezek mindegyike a végletekig elkötelezte magát a műszaki innováción alapuló ipari alkalmazhatóság mellett.

A LÁTOMÁSUNK

Globális márka intelligens autókkal

2014-el bezárólag a DFM összesen 26,6 millió járművet szállított le: ebbe haszongépjárművek (teherautók és buszok) is beletartoznak, ahogyan a nehéz / közepes / könnyű gépjárművek és a mini, illetve a speciális rendeltetésű/módosított járművek is. A személygépkocsik különféle típusú modelleket fednek le, beleértve a szedánokat, a terepjárókat, a könnyű haszongépjárműveket, és a kisméretű városi autókat. A speciális terepjárók közé tartoznak a hibrid járművek, BEV-ek, földgázjárművek: a DFM ezekre is nagy hangsúlyt fordít.

A jövőben a DFM továbbra is tartja magát az erdeti elképzeléséhez, miszerint “egy évszázadokon túlnyúló, fenntartható fejlődésű, önálló innovációra képes és globális versenyképességű, nemzetközi tényező  kíván lenni az autópiacon”, annak érdekében, hogy jobbá tegye magát és talán a világot is.

KÜLDETÉSÜNK

Támogatni az autók energetikai reformját

Létrehozni a korszerű mobilitást

A márka története

ALAPÉRTÉKEK

  • A felhasználó mindenek előtt
  • A változások elfogadása, mi több, generálása
  • Integritás és megbízhatóság
  • Értékmegosztás

STRATÉGIAI IRÁNYOK

  • Összpontosítás az üzletre és a befektetésekre
  • Vezető szerep a technológiai interakciókban
  • A minőség és a haszon prioritás
  • A márka optimalizálása és pozicionálása
  • A tehetség, mint tőke